Hírek


ÖTE VERSENY 2024.

2024-06-09 08:48:34

Hőgyészen mérték össze tudásukat az önkéntes tűzoltók

ÖTE VERSENY 2024.


Hőgyészen mérték össze tudásukat az önkéntes tűzoltók

A Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Tolna Vármegyei Tűzoltószövetség június 8-án rendezte meg a vármegyei önkéntes tűzoltóversenyét Hőgyészen, a sportegyesület pályáján.

Szombaton, Tolna vármegye tűzoltó egyesületei közül kilenc civil szervezet 24 csapata sorakozott fel a rajtvonalnál. A versenyt Gergelics István ny. tűzoltó ezredes, a Tolna Vármegyei Tűzoltószövetség elnöke nyitotta meg. Beszédében elmondta, hogy 2000-ben állt először megyei elnökként az önkéntesek versenyén és örömét fejezte ki, hogy ma több olyan egyesület is versenyez, akik újra nagy létszámmal vesznek részt a rendezvényen. Kiemelte Bölcske, Tevel és Kurd tűzoltó egyesületeinek utánpótlás-nevelési tevékenységét és egyben felhívta a figyelmet a biztonságos versenyzés szabályainak betartására. 

A versenyhez ragyogó időjárás és jó hangulat társult. Mindenkiben buzgott a versenyszellem, ugyanakkor érezhető volt a összetartás is. A csapatok gépjárműfecskendő-szerelés, kismotorfecskendő-szerelés, földalatti és föld feletti tűzcsap szerelés és a 7x55 m-es váltófutás versenyszámokban indultak, női, férfi, senior, ifjúsági és diák kategóriákban. 

A rendezvény vendégei 1955-ös és 2015-ös születésű tűzoltót is láthattak szaladni tömlőkkel a kezükben. A különböző látványos szerelési feladatokat közben a nézőtérről családtagok, rokonok és barátok szurkoltak a versenyzőknek.

Az eredményhirdetésnél Dr. Hábermayer Tamás tűzoltó ezredes, a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese köszöntötte az versenyzőket, és nyújtotta át a többi díjátadóval közösen az elismeréseket, serlegeket. 

A Bonyhádi Önkéntes Tűzoltó Egyesület által alapított vándorkupát a gépjárműfecskendő szerelésben legjobb eredményt elérő egyesület kapja, amelyet az idei ében elért eredményei alapján a Dunaszentgyörgyi Önkéntes Tűzoltó Egyesület újabb egy évig őrizhet. 

A Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ezúton is gratulál valamennyi, szabadidejét a tűzoltóhivatásnak szentelő versenyzőnek. Köszöni az eddigi munkájukat, sok erőt és jó egészséget kíván a hivatásos szervek munkáját támogató önkéntes tűzoltóknak.

 

Forrás, további részletek: TVKI

 

Szekszárd, 2024.06.09.

 

Hollósi Tibor titkár Tolna Vármegyei Tűzoltó Szövetség

 

 Eredmények_ 2024 Hőgyész (2024.06.08.)

Vissza